Szóval ahogy tegnap írtam újraindul a blog és remélhetőleg ezentúl lesz időm pecázni is, illetve az általam igen sokra tartott horgászbarátaim is néha-néha beköszönnek. Mindketten nagyon jó pecások, hosszú évek tapasztalatával és sok szép hallal a hátuk mögött. Barnabás igazi all-round pecás, egész évben pecázik, mindig arra, amit éppen lehet fogni. Míg nekem általában áprilistól-decemberig tart a szezon, ő egész évben nyomja. Főként a Dunán, Tiszán és csatornákon. Ez az írása mindenképp hiánypótló lesz a blogon, hiszen én eddig nem domolykóztam, neki pedig kiemelt helyen áll ez a fajta peca az év bizonyos időszakaiban a horgásznaptárában. Ahogy tegnap jeleztem: szép halakban nem lesz hiány az írásaiban. Erről máris megbizonyosodhattok! ;)

Tovább»